Bognár Gáborral a rendőrségen

Most értem haza a rendőrségről :evil: ! Sajnos nem úgy sikerült az attack ahogy én szerettem volna, mert egy mocskos, tetves vén kurva kihívta a rendőrséget…
Az igazi meglepetés elmarad, mert Bognár Gábor észrevett engem, pedig direkt késtem és hátúról közelítettem meg a tetvest! Futásnak eredt, én pedig utána! Egy jó száz méter után letepertem és ütlegelni kezdtem ;) , majd pedig a sósavas flakont kivettem a kabátom alól és ahogy tudtam a földön fekvő, nyervogó Gáborra locsoltam. Vigyáztam arra, hogy bőrre azért ne menjen, de Gáborka nagyon hadakozott, így bizony a nyaka bánta, kapott legalább fél deci sósavat :D ! A kiabálásra és az ütlegelésre felfigyelt egy tetű vén kurva, aki közbeugatott. Én nem voltam rest és elkezdtem üvölteni neki, hogy engem támadtak meg (rettentően elöntötte a fos az agyamat), amikor elengedtem Bognár grabancát és halálosan megfenyegettem, kihívta a mocskos vén kurva ÁVH-t, de még így is jól jöttem ki! Én már távozóban voltam a helyszínről, de Gábor még a földön feküdt (a sósavas sérülése volt a legnagyobb és az egyik bordája megrepedt, a látlelet szerint) mikor kijöttek a rendőrök, akik kihívták a mentőket is. Mindkettőnket elszállítottak, Gábort az ügyeletre engem pedig a fogdára! És most jött a csavar az egészben! :) Azt hazudtam az ÁVH-nak, hogy Bognár Gábor engem fenyegetett meg szerelemféltésből és ő támadt rám a nyílt utcán, miközben én csak tisztázni szerettem volna az ügyet :) . A sósavat pedig egy az egyben ráfogtam!!!
A vén kurva szerintem megbolondult már az idők során, míg nem kapott faszt, hiszen ő is úgy látta, hogy Gábor vette elő a sósavat :lol: ! Ez volt a döntő momentum, hogy a gyanúsított nem én vagyok, hanem Bognár! Megragadtam az alkalmat és rögtön feljelentettem Gábort, a rendőrség pedig nem ellenem indított eljárást, hanem Bognár Gábor – immár gyanúsított ellen! 1:0 ide Gáborkám! 1:0!!! Hála a vaksi vén kurvának és a Megváltónak! Ámen!

7 vélemény

  1. Modern kori párbaj :]

  2. Úgy-úgy! Így is elég lovagia vagyok!!!

  3. Ugye ezt a blogod a B.G. nem olvassa? :D
    Komoly csata lehetett, a győztes meg Te vagy. ;)

  4. Nem érdekel, ha olvassa, akkor olvassa, kinyalhatja! Ha egyszer ezt tette akkor vállalja a következményeket!

  5. Nem is azt mondtam, hogy nincs igazad. Bőven túltesz a gerinctelen féreg léten az, ami csinált.

  6. Persze! Ez így is van, ahogy említed kedves Terika! :) A győztesek pedig az olvasók ;) !

  7. Hallod szerinted ez a bejegyzés nem bizonyíték??????????:S:S
    vagy a Rendőrségen nincsenek számítógépek sem internet……….:S:S

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.