Szeretem a cigányokat!

Elromlott a kocsim, a tömegközlekedést kell igénybe vennem. Délután, mikor mentem a lányomért az oviba, felszállt a buszra egy gyönyörű, kalocsai népviseletbe öltözött nénike – el is mosolyodtam, ő pedig visszamosolygott. Jó érzéssel töltött el, hogy van olyan ember Mária országában :) , aki őrzi a hagyományokat. Két megállóval odébb, minden pozitív gondolatot elűzött az a cigány társaság, aki felszállt a buszra :( . Koszosak, büdösek, csapzottak voltak :evil: . Első blikkre ellenszenvesek lettek! Mit ad Isten, mit nem? A nénike mellé ültek le a tetvek! Én pedig figyeltem őket.
Egyszer az egyik, a másik dakotának elkezdett szövegelni, hogy milyen asztalterítőt húzott fel ez a nő… majd bekapcsolódtak a többiek is. Azt hitték a nénikét elkezdhetik alázni, szabadon cigánykodhatnak! A néni egy szót sem mert szólni, látszott a riadalom az arcán :cry: . Kisvártatva elkezdte az egyik cigó osztani a nénit!!! Ilyet szólt: “Há, hogy nézee má ki? Téé? Pusztulat!”
Ekkor éreztem, balhé lesz, nem bírtam magam türtőztetni.
Folytatta a másik: “Mágyár viselet, a geci a szátokbá!” . No, ez volt az a pont, mikor közbeavatkoztam!
Tudtam, ha elkezdek ütni, abból komoly baj lesz! Nem akartam ütni. Odamentem és felszólítottam a cigányokat, hogy hagyják abba a néni inzultálását! Erre nekem estek, hogy: “Téé gécí, az anyád ez a rohadás? Léütlek mindkettőtöket! Takarodjatok léá buszró!”. “Mennyéé hátra lapátóni!” – ezt mire mondhatta? Biztos poénos akart lenni!
Finoman mondtam neki, hogy ezt most nem kellett volna, majd szóltam a néninek, hogy most ne ijedjen meg! Elkezdtem üvöltözni és elővettem a gázpisztolyomat és a cigányokra fogtam a csövét!
Elkezdett volna az egyik pampogni, de a másik kettő nagyon megijedt és mondták neki: “Hálgáss, me lelől!” Következett egy buszmegálló. Felszólítottam őket, kezemben a fegyverrel, hogy takarodjanak le, mert lelövöm őket! Le is szálltak, mint a patkányok, amint a busz elindult, a szájhős cigány csávó befuckolt. Leadhattam volna egy riasztólövést, de inkább nem tettem, hanem a fegyvert még utoljára ráfogtam…
a buszon nagy volt a megrökönyödés, senki nem szólt egy szót sem, csak a néni mondta, hogy köszönöm! Amíg az oviig értem a nénivel elbeszélgettem :) onnan tudom, hogy kalocsai népviseletet öltött magára. Ő nagyon megijed, azt hitte, hogy megverik őt a cigányok és tudta, hogy nem lett volna, aki mellé álljon, hagyták volna az utasok, hogy megverjék őt magyar népviselete miatt. Ezt bizonyítja, hogy mindenki lapított, mint szar a gazban…

15 vélemény

  1. A nénit megkértem volna, hogy: Legyenszives álljon fel egy pillanatra! És egyesével fejbe lőttem volna őket, amolyan etnikai tisztogatás címén… Aztán ott hagynám őket a buszon és túráztatnám a buszt az ország cigány negyedein, hogy lássa a többi is.

  2. Hehe :)
    Golán Tourist

  3. Sieg Heil! köszöntéssel búcsúzott a villamosvezető
    http://www.zoom.hu/cikk.php?cikk=29898

  4. Hát most sikerült könnyet csalni a szemembe…

  5. Jellemző, hogy Mária országában a legtöbben szó nélkül végignézték volna, ahogy kirabolják vagy megverik szegényt. De te is könnyen bajba kerülhettél volna, ha a járművön sütöd el a fegyvered. Gondolom már rászántad magad a lövésre…

  6. Hát érdekes. Nem tudom mennyire vagytok jártasok az ilyen közszolgálati csatornákba,de én mint diák,szoktam nézni.Volt még régen(nem akarom reklámozni) a xxy csatornán a xxy egy beszélgetés,azzal a címmel hogy a “Roma bűnözés”. Elhívtak egy 2 roma párt tagot,vagy frakció vezetőt,nem tudom(javítsatok ki ha tévedek).A lényeg hogy volt ott a … falunak a polgármestere meg egy másik személy aki pontosan nem tudom ki volt.Elkezdtek beszélgetni erről a témáról. És egyszer csak a roma nő valami akkora nagy baromságot mondott,hogy az valami nevetséges volt!Hogy a cigányok azért vannak ilyen helyzetbe mert rossz a kormányzás,kevés a tankönyv,nincs munkahely…
    Erre végre egy értelmes ember MAGYAR ember megszólalt: “Talán azért,mert ezt látták a szüleiktől is”
    Nah most itt is ez a helyzet,ezek olyat váltottak ki belőlem hogy lassan kezdek fasiszta lenni.Mi az hogy megkérdezik az elsős(!!!) cigó gyerektől hogy miért van nála kés?
    -Ezzel ölöm meg a magyarokat.
    Itt nem lehet ezek között élni,és ha a kormány nem lép,akkor az emberek fognak lázadni.És ami a nénivel történt,és ami veled.Nagyon jól tetted,bár én fegyvert fogtam volna rá…

    Mindenki vigyázzon magára!Ma már nem lehet tudni…

  7. Ez az egész egy kitalált mese ami nem üti a valóságot.
    Ezt a történetet egy másik rasszista oldalon olvastam, csak ott vonaton történt ugyan ez a mese.
    A cigányok uszításáról mondjatok már le!!!

    A gyűlöletre uszítás egyik formája jelen meg, ehhez hasonló mesék tucatjait próbálják a náci nyilas provokátorok kisebb sikerekkel
    összeuszítani az elszegényedett magyarságot a védtelen cigánysággal
    utána két pofára röhögnek.
    A hágai bíróságra fogom jelenteni aki gyűlölet, uszításra hajlamos írásokat közöl.
    Egy igazi Magyar hazafi.

  8. Dóra: a cigány deákok nem hordanak kést az iskolába,legfeljebb tollat meg ceruzát.Nevetséges vagy ,A világról alkotott véleményed jelzi hogy tanulatlan bunkó vagy.A cigányok csak áldozatok olyan ostoba állatoknak mint például te magad is.

  9. kedves egy tanár, ha támadtak volna már rád késsel, más lenne a véleményed.
    nem vagyok rasszista, és Dóra is lehet hogy eltúlozta, de nem mondhatod hogy nincs igazság benne
    nem ők az áldozatok, hanem mi, több ezer család megy tönkre folyamatosan mert fizetniük kell a rengeteg pénzt amiből állják a munkanélküli segélyt, ami persze nem a gyerekek iskoláztatására megy el hanem piára meg cigire. és ne tagadd. ez tény, nem kitalált mese
    a hozzáálláson kéne változtatni, meg nem a munkatalálás lehetetlen, ők nem is akarnak találni
    és hangsúlyozom: tisztelet a kivételnek, mert ismerek énis normálisakat, de a tapasztalat erősebb mint az elmélet

  10. Tanár, Feri Cs F!

    Kicsit elvakultan hiszitek, hogy a cigányok rendesek és jók. Szivesen beköltöztetnélek titeket egy cigányputriba 2 hétre. Biztos vagyok benne, hogy változna a véleményetek.
    Bazz, engem egyszer ki akart rabolni egy cigánybanda, másik alkalommal pedig a sapkámat akarták elvenni tőlem, késsel fenyegetőzve, és még sorolhatnám…Rendőr ismerősök mesélik, hogy mennyi baj van a cigányokkal, a börtönökben szinte csak tesók ülnek. Már nagyon rég óta itt vannak, és nem bírtak beilleszkedni, miközben akármelyik másik kisebbség gond nélkül él.
    És szerintem nem lenne ekkora szarban az ország ha ezek nem lennének itt. Vajon mennyi segélyt oszt nekik ki a kormány havonta? Mennyivel lenne nagyobb pl. a minimálbér, ha a segélyeiket visszaforgatnák a bérezésbe?

  11. ezen szakadok: http://href.hu/x/83nb
    :D DD

  12. Hali!
    Te egy kibaszott fasza csávó vagy.Ha mindenki ilyen lenne…
    Csak gratulálni tudok!És köszönetet mondani!
    Üdv

  13. zikkájl.
    a cigányok nem szoktak beszarni a pisztolytól. kemények, míg a pofájukra nem sül a puskapor.

  14. …és akkor a purdé fájdalmas arccal nyomkodja az arcbőrét. Odamegy a másik,
    – Hámán Gazsi, pubertás?
    - A fenét, sörét!

  15. :)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.