Befosott a lányom, Emőke! Döglött SÜN-t rakok Tibi néni teraszára emiatt.

Emőkét, az én édes, kicsi pici lányom valami isteni finomsággal szerettem volna meglepni. Így arra gondoltam, hogy kérek a szomszédnénitől, Fábián Tibi nénitől kecsketejet. (Lányom csak így, Tibi néninek nevezi (Hehh, mint én a Faszos Ramónát) Tibi bácsi után, aki a múlt rendszerben karhatalmista volt.) No szóval kértem tejecskét az édesemnek, ő nagy-nagy kortyokban meg is itta, sőt mi több, lafatyolta a kis nyelvecskéjével. Olyan volt, mint egy kiéhezett kiscica! Kicsi szájacskája körül tejbajusz nőtt, jókat is mulattunk ezen :D . Majd eljött az este, éppen befejeztem a lövöldözést a pincében, mikor felértem a kisangyalom szobájába, megdöbbenve látom, hogy mindene csupa fos és szar! Csak a tejtől lehet, már akkor gondoltam… Szegényem az egész ágyat telefosta, még le is fotóztam, a jövőre gondolva, hogy ha majd olyan udvarlója lesz, akit én nem fogok szívelni, akkor annak elküldöm ezt a fotót, melyen a lányom csurom fos ;) !
Ma reggel átmentem Tibi nénihez és a mocskos tetű, szájbabaszott retkespicsájú, tetű kurvát elszidtam a gecibe! Ő csak nézett, nézett, nem értette miről is van szó, bocsánatot sem mert kérni tőlem, mert úgy beszéltem vele, hogy azt egy életre nem feledi! (Remélem már nem kell sokáig emlékeznie! :twisted: )
Este, miután hazajövök a feleségemtől, akit szerintem ma megint nagyon megverek (mert egy-két pofon belefér a házasságba), nos utána döglött SÜN-t rejtek el Tibi néniék teraszán, mellé meg tejet locsolok szét. Nem akarom őket negyon befenyíteni, mert ismert a közmondás: ” Rossz szomszédság, török átok.”

Csak döglött SÜN-t kellene még szerezni…

13 vélemény

  1. Persze lehet, hogy csak egy döglött Kisvárossy lesz Tibi bácsiék teraszán…

  2. Ritka a döglött SÜN, egy nemzeti ünnepségfélén talán beszerezhető, bár eddig nem volt rá példa. A SÜN-ök mindent túlélnek, az utcakövet kivédi, Budaházyt letépi. De savval esetleg szerezhetsz egyet. Azt még egy izraeli vízágyú sem bírja ki.

    Node ami a kislányoddal történt, az valami fantasztikus. Nincs is szebb annál, amikor az ember összekaksizza magát, ráadásul ilyen fiatalon. Mi Zsidók az alábbi dologra izgulunk fel nagyon:

    Első: Kaki
    Második: Homofilia
    Harmadik: kindersex (persze csak egyoldalúan)
    Negyedik: DAFEM

    És persze a legjobb mindez együtt. Ergo, ha a kislányod fiúcska lenne, be lenne kakilva és lehetne DAFEM-elni, az maga lenne a csoda!

    A szomszéd nyanyának meg egy kibaszott nagy náczikeresztet kéne felrajzolnod a háza falára! Áradjon csak az a vérfertő fasizmus! Rettegjenek az emberek! Had adjak egy tippet:

    Ha Tibinénit most hidegre teszed, az elég gyanús lenne, pláne, hogy nem rég szabadultál. Viszont, ha már most elkezdesz építgetni egy krematóriumot a kert végében, az akár nyár végére kész is lehet. Nyár végén már a kutya sem fog rád gondolni. Tibinénit bebaszod a lángok közé, és “takarék lángon” szép lassan hamuvá égeted. Ez egy nagyon kellemes időtöltés lehet, főleg egy szép nyári délutánon, hiszen náczi vagy. Szerintem ne szalaszd el!

    Mi pedig végre belekezdhetünk Holokauszt |||.™ projektünk felvirágoztatásába. Tibinéni a Haszid Zsidó lesz az első áldozat. Tibinéni ikerszarkómás, azaz egy tibinénivel kb. 3 millió szerencsétlen áldozata lesz a vérengzésnek, amiből mi, simán csinálunk 30 milliót. Na már most, ez azt jelenti, hogy a kárpótlásunk meg tízszereződik, ami ebben a kurva recesszióban nagyon nagy segítség az üldöztetett zsidó népnek.

    Shalom!

  3. Na, most kihúztad a gyufát, te rohadt geci. Mit terjesztesz te rólam a városban? Hogy a tejemtől fosta el magát a lányod? Legközelebb beleszarok a kantafödőbe és letekerem a torkodon, csak merd idedugni a mocskos pofádat te majom.

    Szólok a Béla fiamnak, aztán háthosszába ver a petrencével, te disznóbaszó nyúlszájú kis fasztarisznya, meglássad!

  4. Na mi a fos van? Tibinéni feljelentett? 24 órázol?

  5. Namivammártényleg!?
    Tibi néni lecsapott?

  6. Ittál a tejből Te is mi? Hiába, Tibinéni is ciántablettákat osztogat…

  7. Igen, Tibi néne náczi, nem régen bevezette a gázt is. Kegyetlennel legközelebb a fürdőszobában találkozunk mosószappanként.

  8. Na most már szedd össze magad!

  9. Rácsörgök Tibi nénére, hogy köpjön már le, vagy valami. Ugyan az a baj veled, mint a lenin szobrokkal, kővé dermedve lófaszt sem érnek.

  10. Ja

  11. Szarsz te ránk…

  12. köcsög

  13. Ez jó:

    http://href.hu/x/8wrd

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.